Unger Anna ismét olyan kijelentést tett, amely után már nehéz lesz azt állítani, hogy az új vagyonvisszaszerzési hivatal kizárólag a könnyen vihető ügyeket keresi. Az NVVH elnöke egyértelművé tette: attól még, hogy egy közvagyonvesztéshez kapcsolódó történet büntetőjogi értelemben elévült, szerinte nem kell eltűnnie a feledésben. Unger arról is nyíltan beszélt, hogy ebben más álláspontot képvisel, mint a hivatal vádképviseleti ágának vezetése. Ezt azonban érdemes pontosan érteni: nem arról van szó, hogy egyikük szerint be kell tartani a törvényt, a másik szerint pedig nem, hanem arról, hogy Unger az elévülés után is lát feladatot az NVVH számára.
„Az én fejemben nincs elévülés”
Unger a Kontrollnak adott interjúban mondta ki talán eddigi legerősebb állítását a régi, korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban. Azt mondta, hogy a vádképviseleti elnökhelyettes fejében van elévülés, az övében viszont nincs. Ez első hallásra úgy hangozhat, mintha az NVVH elnöke egyszerűen félresöpörné a büntetőjog szabályait. A következő mondata azonban világossá tette, mire gondol valójában: „Lehet, hogy vádat nem tudunk emelni, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogjuk közzétenni azokat az eseményeket, történeteket, cselekményeket, amik vagyonvesztéshez vezettek.”
Ez nagyon fontos különbség
Az elévülést egy hivatal vezetője nem tudja politikai akarattal kikapcsolni. Ha egy konkrét bűncselekmény büntethetősége a törvény alapján elévült, abból nem lehet csak azért büntetőeljárást vagy elmarasztaló ítéletet csinálni, mert az ügy közfelháborodást vált ki.
Unger sem ezt állította. Ő azt mondta, hogy ahol a büntetőjog már nem teszi lehetővé a vádemelést, ott a hivatal ennek ellenére feltárhatja, és – a jogi korlátokat, különösen az ártatlanság vélelmét betartva – nyilvánosságra hozhatja, milyen események vezettek a közvagyon elvesztéséhez.
Vagyis az elévülés nem feltétlenül jelent felejtést
Az egész gondolatnak pontosan ez a lényege. Lehet, hogy valaki megússza, hogy egy húszéves ügyből ma büntetőper legyen, de ebből Unger szerint nem következik az, hogy az államnak és a társadalomnak soha ne legyen joga megtudni, miként tűnt el a vagyon. Ez különösen olyan ügyeknél lehet lényeges, ahol a büntetőjogi felelősség már nem érvényesíthető, ugyanakkor történetileg és közpénzügyi szempontból pontosan rekonstruálható, milyen döntéssor vezetett egy komoly állami veszteséghez. Ebben az értelmezésben az NVVH nem csupán nyomozó szerv, hanem az intézményi emlékezet egyik formája is lehet.
És itt valóban eltér Unger és a vádképviseleti szemlélet
A vádképviselet logikája szükségszerűen szigorú büntetőeljárási keretek között működik. Ott az egyik első kérdés mindig az, van-e egyáltalán jogi lehetőség vádat emelni, és ha ezt az elévülés kizárja, annak nagyon konkrét következménye van. Unger elnökként ezzel szemben tágabban tekint a hivatal szerepére. Az ő gondolatmenete szerint attól, hogy az ügyész már nem tud valakit bíróság elé állítani, a közvagyon sorsa még ugyanúgy feltárandó kérdés maradhat.
Ez nem feltétlenül belső háború
A „szembement a saját helyettesével” fordulat jól érzékelteti a két megközelítés közti különbséget, de túlzás lenne ebből máris belső konfliktust gyártani. Unger maga is arról beszélt, hogy a vádképviseleti vezetőnek természetesen a büntetőjog alapján kell gondolkodnia. Épp ez lehet az NVVH egyik sajátossága: a különböző feladatkörök eltérő kérdéseket tesznek fel. A nyomozó azt keresi, mi bizonyítható, a vádképviselet azt, mi állja meg a helyét a bíróság előtt, az elnöknek pedig azt is mérlegelnie kell, miként lehet a közvagyon elvesztésének teljes történetét feltárni.
Unger szerint 1990 óta kialakult egy „üvegplafon”
Az NVVH elnöke ennél tágabb problémát is megfogalmazott. Szerinte a rendszerváltás óta Magyarországon kialakult az a társadalmi tapasztalat, hogy amikor egy korrupciós ügy elér egy bizonyos politikai szintet, egyszer csak megáll. „Az én küldetésem az, hogy ez a hivatal megszüntesse ezt az üvegplafont” – fogalmazott. Ez különösen erős vállalás, mert lényegében azt ígéri, hogy az NVVH-nál nem lehet majd az ügyek végét egy ember rangja vagy politikai kapcsolatai alapján eldönteni.
A nyilvánosság ezért önálló következmény lehet
Egy elévült ügyben természetesen nem lehet úgy beszélni valakiről, mintha jogerősen elítélt bűnöző lenne. Unger ezt külön is hangsúlyozta az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásával együtt. Ugyanakkor ettől még dokumentálható lehet például az, milyen állami szerződések születtek, milyen pénzmozgások történtek, kik milyen döntéshozói szerepben jártak el, és mekkora vagyoni veszteség következett be. A nyilvánosság ezek alapján maga is megismerheti egy korábbi ügy történetét anélkül, hogy a hivatal jogerős ítéletet helyettesítene.
Ez egyben elrettentő eszköz is lehet
Ha valaki abból indul ki, hogy elég sokáig kell húzni az időt, aztán az elévülés után az ügy örökre eltűnik, akkor egy ilyen rendszer komoly változást hozhat. A büntetőjogi következmény bizonyos esetekben valóban megszűnhet, de a történet közéleti következménye nem feltétlenül. Unger logikája szerint annak is van súlya, ha évtizedek múltán pontosan dokumentálható, miként veszett el állami vagyon. Ettől persze a pénz még nem biztos, hogy visszakerül, viszont megszűnhet az a gyakorlat, amelyben az elévülés egyúttal teljes történelmi amnéziát is jelent.
Az ártatlanság vélelme lesz az egyik legkeményebb korlát
Ez a terv csak nagyon pontos jogi munkával működhet. Ha az NVVH olyan ügyeket tesz közzé, amelyekben már nincs lehetőség büntetőeljárásra, különösen ügyelnie kell arra, hogy ne mondjon ki bűnösséget olyan emberről, akinek az ügyében ezt bíróság nem állapította meg. Más szóval különbséget kell tenni a dokumentált események és a büntetőjogi minősítés között. Az állam elmondhatja például, hogy egy szerződésből mekkora veszteség keletkezett és ki írta alá, de egészen más állítás azt mondani, hogy az illető bűncselekményt követett el.
Ha ezt jól csinálják, nagyon erős eszköz lehet
A magyar közélet tele van olyan régi történetekkel, amelyekről mindenki hallott valamit, de húsz év elteltével már alig lehet megmondani, mi lett a sorsuk. Volt-e nyomozás, lezárták-e, elévült-e, eltűntek-e az iratok, vagy egyszerűen soha senki nem rakta össze az egészet. Az NVVH mostani elképzelése szerint ezek egy része újra rekonstruálható lehet. Nem azért, hogy visszamenőlegesen írják át a büntetőjogot, hanem azért, hogy legalább az állam saját vagyonvesztésének történetét pontosan meg tudja mondani.
És Unger szerint minden bejelentést megnéznek
Az elnök azt is közölte, hogy a hivatalhoz érkező jelzéseket meg fogják vizsgálni. Példaként az augusztus 20-i tűzijáték szervezése körül érkezett bejelentéseket is megemlítette. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az NVVH bármely ilyen ügyben bűncselekményt állapított volna meg. A bejelentés és a megalapozott nyomozás között komoly különbség van, és éppen a hivatal feladata lesz eldönteni, mely jelzések mögött áll valóban vizsgálható közvagyonvédelmi probléma.
Az első nyomozási ügyek közben már kiválasztás alatt vannak
Unger korábbi nyilatkozatai alapján Tasnády Katalin nyomozati elnökhelyettes már tudja, melyik ügyben indulhat el elsőként a nyomozati munka. A konkrét dossziét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mert nem akarják előre veszélyeztetni a vizsgálatot. A cél továbbra is az, hogy szeptember végére megkezdődhessen az első érdemi nyomozás. Így az NVVH egyszerre építi fel a szervezetét, készíti elő az első büntetőeljárási ügyeket, és alakítja ki azt a módszert, amellyel a régebbi vagyonvesztéseket is feldolgozza.
Ez azért nagyobb döntés, mint amilyennek elsőre látszik
Ha az NVVH valóban nyilvánosságra hozza a büntetőjogilag már nem üldözhető, de dokumentálható közvagyonvesztések történetét, azzal teljesen új szerepet kap a hivatal. Ekkor már nem pusztán az lesz a kérdés, hány vádirat jut el a bíróságra. Az is mérhető eredmény lehet, hány korábbi ügyet sikerült rekonstruálni, mekkora vagyon tűnt el, milyen mechanizmusokon keresztül történt mindez, és milyen szabályozási változtatások akadályozhatják meg ugyanezt a jövőben.
Unger ezzel saját magának is kockázatos pályát választott
Egy elévült ügy nyilvánosságra hozása politikailag sokkal érzékenyebb lehet, mint egy friss büntetőeljárás bejelentése. A hivatalnak úgy kell majd tényeket, szereplőket és döntéseket megneveznie, hogy közben egyetlen centiméterrel se lépje át a törvényes határokat. Ha túl óvatos lesz, a közvélemény könnyen mondhatja azt, hogy semmitmondó jelentéseket készít. Ha viszont átlépi a bizonyítható tények határát, abból jogi és hitelességi probléma is lehet.
De Unger üzenete ettől még nagyon világos
Nem olyan NVVH-t akar, amely egy régi ügy aktájára egyszerűen csak ráírja, hogy elévült, majd visszateszi a szekrénybe. Ha bűnvádi eljárásra nincs lehetőség, akkor is fel akarja tárni, mi történt a közvagyonnal, és ezt szeretné a nyilvánosság elé tárni. Ez nem írja felül az elévülést, és nem teremthet utólag büntetőjogi felelősséget. Viszont megteremtheti annak lehetőségét, hogy a jogi büntethetőség megszűnése többé ne jelentsen automatikus társadalmi felejtést.
Most már tényleg kezd látszani, milyen hivatalt akar építeni
Az elmúlt napokban Unger Anna személyéről jóval több szó esett, mint magáról az NVVH-ról. Mostanra azonban egymás után rajzolódnak ki azok a konkrét vezetői elvek, amelyek mentén működtetni akarja az intézményt: a politikai telefonok kizárása, minden szint vizsgálhatósága, az első nyomozások gyors előkészítése, és most az elévült vagyonvesztések nyilvános dokumentálása. Hogy mindebből mennyi valósul meg, azt természetesen még senki sem tudja. De Unger most olyan vállalást tett, amelyet nagyon könnyű lesz számon kérni: ha a hivatal valóban talál egy súlyos, de elévült közvagyonvesztési ügyet, akkor nem az lesz a vége, hogy „már késő”, hanem az, hogy a magyar nyilvánosság legalább megtudja, pontosan mi történt.