Skip to content

Puha fokhagymás burgonya ami elolvad a szádban! Ha eddig nem kóstoltad, még nem ettél igazán finom burgonyát!

  • by

Ma egy olyan burgonya receptjét hoztuk el nektek, amelynek az elkészítése nagyon egyszerű, az íze pedig fenséges. A fokhagymától nagyon finom lesz!

Hozzávalók:

  • 700 g burgonya,
  • 1 kiskanál csombor (kihagyható),
  • 1 evőkanál citromlé,
  • 4 evőkanál vaj,
  • 250 ml húslevesalaplé,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • só,
  • őrölt fekete bors, ízlés szerint.

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 250 fokra. A megolvasztott vajat keverjük össze a sóval, az őrölt borssal és a csomborral. Ha a csombort túl erős ízűnek találjuk, ki is hagyhatjuk.

A burgonyát hámozzuk meg, karikázzuk fel 2,5 cm vastagságú darabokra majd, keverjük össze a fűszerezett vajjal és tegyük bele egy mélyebb tepsibe.

Süssük mindkét oldalát 15 percig. Vegyük ki a burgonyát a sütőből, öntsük rá a húslevesalaplevet és a citromlét, majd szórjuk rá az apróra vágott fokhagymát. Tegyük vissza a sütőbe és süssük 15 percet, amíg megpuhul.
Jó étvágyat!

Loading