Skip to content

Ilyen csirkehúsból készült ételt még egészen biztos nem készítettél soha!

Torta csirkehúsból

A csirkehúsos torta elkészítéséhez a következőket kell beszerezned.

Hozzávalók:

  • 9 tojásfehérje
  • 3 tojássárgája
  • 1 csirke mellehúsa
  • 200 gramm alacsony zsírtartalmú túró
  • zöldségzöldje
  • egynegyed pohár alacsony zsírtartalmú kefir
  • só és fekete bors ízlés szerint

Elkészítése:

  1. A csirkemellhúst tegyük egy fazékba, öntsünk rá vizet, enyhén sózzuk meg, majd forraljuk fel. Amint felforrt, tegyük kis lángra, és főzzük tovább még körülbelül 30 percig.
  2. Ezután vegyük ki a vízből és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, vágjuk apró darabokra.
  3. A torta minden egyes lapja egy palacsintaszerű tészta, mely egyenként három tojásfehérjéből és egy tojássárgájából áll. A tojásfehérjéket, illetve a tojássárgáját egy villával verjük fel.
  4. Egy tapadásmentes serpenyőben olaj nélkül süssünk három palacsintaszerű lapot. Hagyjuk kihűlni őket.
  5. Adjuk a túróhoz az apróra vágott zöldségzöldjét, reszelt fokhagymát, majd a kefirt. Keverjük addig, amíg homogén masszát kapunk. Sózzuk ízlés szerint.
  6. Vegyünk egy nagyobb tányért, tegyük rá az első lapot.
  7. Kenjük be a fentebbi túrós-kefires masszával.
  8. Mielőtt a következő lapot ráhelyezzük, ne feledjük a massza tetejét az apróra vágott csirkemellhússal megszórni. Ezután már rátehetjük a második lapot. Ismételjük meg a fentebbi folyamatot.
  9. A kész tortát tegyük hűvös helyre (hűtőbe), hogy kissé megdermedjen. Az ajánlott idő körülbelül két óra.
  10. Nagyon finom, és ami különösen jó, az az, hogy szeleteléskor a rétegek nem szakadnak, azaz szépen tálalható. Írd meg nekünk kommentben, neked hogy tetszik ez a recept. Ne feledd megosztani barátaiddal, ismerőseiddel sem ennek a nem mindennapi ételkülönlegességnek a receptjét!

Loading