Volt már kiabálás, táblamutogatás, kivonulás és jó néhány emlékezetes jelenet a magyar Országgyűlésben, ám Magyar Péter hétfőn egészen más eszközhöz nyúlt. Miközben Rétvári Bence beszélt, a miniszterelnök egyszer csak elővett valamit a papírjai közül, majd látványosan az ellenzéki padsorok felé emelte. Nem valamilyen kormányzati jelentés, nem vaskos költségvetési anyag, és nem is kompromittáló irat került elő. Egy gyerekkönyv volt az – és ahhoz képest, hogy mennyire ártalmatlan tárgyról van szó, meglepően gyorsan sikerült vele kiprovokálni a parlamenti ellenzék egyik legkevésbé kifinomult reakcióját.
Magyar Péter elővette a Ha én volnék a miniszterelnök című könyvet
A helyszíni beszámoló szerint Magyar Péter jegyzetelés közben vette elő a Ha én volnék a miniszterelnök című gyerekkönyvet. Rétvári Bence felszólalása alatt aztán nemcsak belelapozott, hanem fel is mutatta a KDNP frakcióvezetőjének. Nehéz ezt nem politikai fricskaként értelmezni, bár azt természetesen csak Magyar tudhatja, pontosan mi volt vele a szándéka. A cím önmagában is tökéletesen illett egy parlamenti jelenet kellékének: az egyik oldalon egy korábbi kormányzati politikus beszél, a másikon pedig a jelenlegi miniszterelnök tart a kezében egy könyvet arról, milyen lenne miniszterelnöknek lenni.
Az ellenzéki válasz: „Óvodás”
A reakció szinte azonnal meg is érkezett. A tudósítás szerint az ellenzéki padsorokból valaki ennyit kiáltott oda Magyar Péternek: „Óvodás”. És ebben a néhány másodpercben valahogy össze is sűrűsödött a mai parlamenti ellenzék egyik problémája. Egy miniszterelnök látványosan provokatív gesztust tesz, amire lehetne szellemesen, politikailag vagy akár tartalmilag válaszolni, ehelyett pedig megszületik az általános iskolai folyosók egyik örök klasszikusa: óvodás.
Komolyan, ennyi volt?
Magyar Pétert természetesen lehet bírálni azért, hogy parlamenti vita közben gyerekkönyvet nézeget. A miniszterelnöknek ráadásul éppen az ellenzéki felszólalásokra kellene figyelnie, ezért az is teljesen legitim álláspont, ha valaki ezt a gesztust tiszteletlennek vagy túlságosan teátrálisnak tartja. De akkor ezt kellene kimondani. El lehetne magyarázni, miért nem méltó a helyzethez, számon lehetne kérni Magyar válaszait, és akár azzal is lehetne támadni, hogy a látványos könyvmutogatás helyett foglalkozzon a kormány előtt álló problémákkal. Ez lenne a politikai vita.
Az „óvodás” nem politikai érv
Az „óvodás” ehhez képest nem ellenérv, hanem odaszólás. Nem cáfol semmit, nem kér számon semmit, és inkább arról árulkodik, hogy az adott pillanatban valakinek nem jutott eszébe jobb válasz. Ez különösen furcsa annak fényében, hogy a Fidesz és a KDNP most ellenzékben van. Egy ellenzék egyik legfontosabb feladata az lenne, hogy ellenőrizze a kormányt, kellemetlen kérdéseket tegyen fel, hibákat találjon, alternatívát mutasson, és minden egyes rossz döntésen rajtakapja a kabinetet.
Ehhez képest egy mesekönyv lett az ügy
Ha Magyar Péter kormánya rosszul kezeli a gazdaságot, azt kell megmutatni. Ha hibás egy törvény, szét kell szedni; ha átláthatatlan egy döntés, ki kell kérni az iratokat; ha pedig a miniszterelnök valótlant állít, bizonyítékokkal kell szembesíteni. Ehhez képest meglehetősen gyenge politikai fegyver egy gyerekkönyv miatt „óvodásozni”. Főleg úgy, hogy a jelenetből végül nem Magyar Péter jött ki különösebben kellemetlenül, hanem inkább az a parlamenti kultúra mutatta meg magát, amely már egy könyv láttán is személyeskedő beszólással reagál.
Pedig a könyv címe szinte kérte ezt a jelenetet
Ha én volnék a miniszterelnök. Egy ilyen cím egy parlamenti ülésen már önmagában is vizuális poén, különösen akkor, ha azt éppen az ország miniszterelnöke tartja a kezében. Lehet szeretni vagy nem szeretni az ilyen politikai színházat, de azt nehéz vitatni, hogy a kép működik. Rétvári beszél, Magyar felmutatja a könyvet, majd az ellenzékből érkezik az „óvodás” – a jelenet szinte magát írta meg.
Ráadásul gyerekkönyvet olvasni nem szégyen
Van valami különösen bizarr abban is, amikor egy felnőtt ember sértésnek szánja azt, hogy valaki gyerekeknek készült könyvet vesz a kezébe. Mintha egy miniszterelnök tekintélyéből bármit is levonna, ha időnként nem kizárólag hatástanulmányokat, törvénytervezeteket és százoldalas minisztériumi előterjesztéseket olvas. Egy politikus attól még nem lesz kevésbé komoly, hogy van humora, vagy képes egy könnyedebb gesztusra. Sokkal fontosabb kérdés, hogy amikor valóban komoly döntés elé kerül, tud-e komolyan viselkedni és felelősen dönteni.
A Fidesznek a választási vereség után egészen új szerepet kell megtanulnia. Tizenhat éven át kormányzati pozícióból beszéltek, most pedig nekik kellene megmutatniuk, hogyan néz ki egy erős, felkészült és kormányképes ellenzék. Ehhez kevés lesz minden olyan pillanat, amikor a politikai kritika szintje az „óvodásig” jut. Aki egyszer ismét kormányozni akar, annak ennél valamivel többet kell mondania arról, mit csinálna másképp Magyarországgal.
Magyar közben pontosan azt kapta, amire egy politikus vágyhat
Ha a könyv felmutatása tudatos kommunikációs akció volt, akkor a reakció tökéletesen kiszolgálta. Magyar Péternek ehhez gyakorlatilag semmit nem kellett mondania: elég volt ott ülnie a könyvvel, miközben az ellenzéki padsorokból valaki gondoskodott a jelenet poénjáról. Az ilyen politikai képek azért erősek, mert egyetlen fotóban vagy rövid videóban elmesélhető történetet teremtenek. A magyarázat pedig szinte magától adódik: a miniszterelnök könyvet olvasott, az ellenzék pedig óvodásnak nevezte érte.
Persze Magyar sem kap felmentést mindenre
Attól, hogy a beszólás gyenge volt, még nem kell úgy tenni, mintha egy parlamenti ülés feladata az lenne, hogy a miniszterelnök látványos kellékekkel szórakoztassa a közönséget. Ha Rétvári Bence érdemi kritikát mondott a kormányról, arra Magyarnak előbb-utóbb érdemben is válaszolnia kell. A miniszterelnöki teljesítményt nem az dönti el, ki nyeri a parlamenti mémversenyt. A fizetések, az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a költségvetés és a korrupció elleni fellépés jóval fontosabb mérce lesz annál, milyen könyvet tartott Magyar egy hétfő délután a kezében.
De azért a politikai kultúra sem mellékes
A parlament nem steril tárgyalóterem, ezért mindig lesznek benne csípős mondatok és színházi gesztusok. Nem is feltétlenül lenne jobb hely attól, ha mindenki kizárólag előre megírt hivatali mondatokat olvasna fel egymásnak. Van azonban különbség a szellemes politikai vita és a puszta személyeskedés között. Ha az ellenzék valóban bizonyítani akarja, hogy készen áll egyszer ismét az ország vezetésére, akkor a miniszterelnök minden hibájára érdemes lecsapnia – csak lehetőleg valamivel erősebben, mint hogy „óvodás”.
A könyv végül többet mondott, mint a beszólás
A hétfői jelenetből ezért alighanem nem az marad meg, hogy Magyar Pétert sikerült kellemetlen helyzetbe hozni. Sokkal inkább az a kép, ahogy a miniszterelnök a parlamenti padsorban ül, kezében a Ha én volnék a miniszterelnök című könyvvel. Lehet ezen mosolyogni, lehet politikai fricskának tartani, és lehet azon is vitatkozni, mennyire való egy ilyen gesztus az Országgyűlésbe. De ha erre az ellenzék legerősebb spontán válasza az, hogy „óvodás”, akkor ezen a napon nem Magyar Péter könyvválasztása volt a leggyerekesebb része a történetnek.