A macska nem egyszerű kóbor állat volt. Erzsi néni macskája volt, Cirmos, aki hetekkel ezelőtt eltűnt. A férjem véletlenül bezárta a fáskamránkba, amikor fát hordott be, és nem vette észre. Cirmos ott rekedt. Erzsi néni hallotta a nyávogást, de nem mert szólni nekünk, mert a férjem mindig morcos volt vele, és félt tőle.
Ezért inkább minden nap átmászott a kerítésen, és a résen keresztül etette-itatta a macskát, kockáztatva, hogy lebukik és tolvajnak hisszük.
Amikor odamentem hozzá a felvétellel, ő remegve kérte: „Ne bántsák a cicát, csak hadd vigyem haza!”
A férjem, aki addig keménynek mutatta magát, elszégyellte magát. Kinyitottuk a kamrát. Cirmos sovány volt, de élt. Erzsi néni zokogva ölelte magához.
Attól a naptól kezdve a férjem minden reggel átköszönt Erzsi néninek, és még a kerítést is megjavította, hogy ne kelljen átmászni – hanem átjöhessen a kapun egy kávéra.