A sógornőm meglepetten állt az ajtóban.
– Hová mentek? Én most akartam itt hagyni a kicsiket – pislogott.
– Mi is elmegyünk – feleltem. – Hozzád.
– Hozzám? De én nem érek rá! – tiltakozott.
– Mi sem – mondtam, és kiléptem az ajtón a gyerekeimmel, majd bezártam magam mögött a zárat. – Ha a te gyerekeid itt lehetnek felügyelet nélkül, akkor mi elmegyünk a te üres lakásodba pihenni. A kulcsod úgyis megvan a férjemnél. Sok szerencsét a kölykökkel az utcán!
Beszálltunk a kocsiba és elhajtottunk. A sógornőm kénytelen volt hazavinni a gyerekeit, és azóta előre telefonál, ha jönni akar.
