Mióta home office-ban dolgozom, a családom azt hiszi, hogy valójában csak a lábamat lógatom. A sógornőm, Erika a legrosszabb: hetente kétszer sózza rám a neveletlen gyerekeit mindenféle mondvacsinált indokkal, miközben én határidős munkákkal küzdök. De a mai nap volt az utolsó csepp.
Lázasan, betegen feküdtem volna, de ő könyörgött, hogy „nőgyógyászhoz kell mennie”, és nincs kire hagyni a kicsiket. Megsajnáltam. Aztán megláttam a fotót a kávézóból. Ott ült a barátnőivel, kisminkelve, röhögcsélve, miközben az ő gyerekei az én nappalimat verték szét.
Nem gondolkodtam. A gyerekekre ráadtam a kabátot, beültünk a taxiba, és öt perc múlva ott álltunk a cukrászda teraszán. Erika arca fehéredett el, amikor meglátott minket a három maszatos, üvöltő gyerekkel. – Itt a „vizsgálat” vége, drágám – mondtam hangosan, hogy mindenki hallja. – A gyerekek éhesek, és mivel te „orvosnál” vagy, gondoltam, hozok nekik egy sütit a te számládra.
Otthagytam őket. A három gyerek azonnal rávetette magát az asztalra, kiborult a kávé, a barátnők kínosan feszengtek, Erika pedig csak tátogott. Én sarkon fordultam, hazamentem, kikapcsoltam a telefonomat és a csengőt is, és végre kialudtam magam. Azt hiszem, egy darabig nem jönnek látogatóba.