A lányt Annának hívták. Kiderült, hogy a férjemnek, mielőtt megismert volna engem, volt egy futó kapcsolata az egyetemen. A lány terhes lett, de szakítottak, és nem mondta el a férjemnek. Anna 25 évig nem tudta, ki az apja. Az anyja csak a halálos ágyán árulta el a nevét.
Anna felkutatta a férjemet, de elkésett. Már csak a sírját találta meg.
Ott álltunk a temetőben, két nő, akiket egy halott férfi kötött össze. Érezhettem volna dühöt, féltékenységet a múlt miatt. De Anna arcán csak a veszteség fájdalmát láttam.
„Gyere” – mondtam neki. – „Mesélek róla.”
Hazavittem. Elővettem a fotóalbumokat. Anna mohón nézte a képeket az apjáról, akit sosem ismerhetett. A férjem nem volt tökéletes, volt titka (bár ő sem tudott róla), de jó ember volt. És most, a halála után adott nekem valakit: egy lányt, aki pont úgy nevet, mint ő. Anna ma már a családunk része. A férjem elvesztése után kaptam egy lányt, akit mindig is szerettem volna.