A lábaim remegtek, ahogy álltam a nappali közepén. Márk arca hamuszürke volt. A „bátyáddal kapcsolatban” mondat úgy lógott a levegőben, mint egy guillotine. A bátyám, Peti, két éve halt meg autóbalesetben. Mi köze lehetne neki ehhez?
– Miről beszélsz, Márk? – suttogtam. – Hogy jön ide Peti? És hogy került a gyűrűm Kingához?
Márk mély levegőt vett, és az arcát a tenyerébe temette.
– Nem én adtam oda Kingának a gyűrűt – mondta halkan. – Hanem Peti.
Éreztem, ahogy forogni kezd velem a szoba.
– Peti? De hiszen a gyűrű három hónapja tűnt el. Peti már két éve halott! Ne hazudj!
Márk felállt, odament a kis széfhez, amit a könyvespolc mögött tartottunk, és kivett egy borítékot.
– Ülj le, kérlek. Ezt el kell olvasnod.
A borítékban egy levél volt. Peti kézírása. A dátum a balesete előtti napra szólt.
„Szia Márk! Tudom, hogy ez őrültségnek tűnik. De Kinga bajban van. Nagy bajban. Tartozik valakiknek, és ha nem fizet holnapig, bántani fogják. Nincs pénzem, mindent elúsztattam pókeren, de segítenem kell neki. Ő volt az első szerelmem, még ha ezt a húgomék nem is tudták soha. Elloptam Anna gyűrűjét a hálószobátokból, amíg tegnap átmentem hozzátok meccsnézésre. Zálogba adom, kifizetem Kinga tartozását, és visszaváltom, mielőtt Anna észrevenné. Kérlek, ne szólj neki. Pár nap, és visszateszem a helyére. Ha ezt olvasod, valami baj történt, és nem tudtam visszavinni.”
Könnyes szemmel néztem fel a papírból.
– Te tudtad… Tudtad, hogy ő vette el? – kérdeztem elcsukló hangon.
– Nem azonnal – felelte Márk. – Amikor Peti meghalt, megtaláltam ezt a levelet a tárcájában, amikor a holmiját rendeztük. De a gyűrű nem volt a zálogházban. Kinyomoztam. Peti odaadta Kingának, hogy adja el ő, de Kinga nem adta el. Megtartotta.
– De… azt mondta, a vőlegénye, egy bizonyos Márk adta neki! – kiáltottam fel.
– Mert hazudik – mondta a férjem keményen. – Kinga beteges hazudozó, Anna. Mindig is az volt. Peti halála után felkerestem. Követeltem vissza a gyűrűt. Azt mondta, elvesztette. Nem akartalak terhelni azzal, hogy a bátyád lopta meg a saját húgát a drogtartozásai vagy a szerelmi ügyei miatt. Azt akartam, hogy a tiszta emléke maradjon meg benned. Ezért találtam ki, hogy vegyünk újat, és hagytam rá, hogy az edzőteremben tűnt el.
– De most az ujján volt! És azt mondta, a vőlegényétől kapta!
Márk bólintott.
– Mert valószínűleg talált egy balekot, akinek azt hazudta, hogy ez családi örökség, vagy egyszerűen csak hordja, és kitalál köré egy mesét. A „Márk” név a vőlegényénél csak véletlen egybeesés… vagy beteges játék a részéről, mert látta a gravírozást a gyűrűben, ami nekem szól.
Még aznap este elmentünk Kingához. Amikor meglátott minket az ajtóban, azonnal levette a gyűrűt. Nem kellett rendőrt hívni, nem volt szükség vitára. A szeme elárulta. Tudta, hogy lebukott. Néma csendben nyújtotta át az ékszert.
Hazafelé az autóban szorongattam a gyűrűt. Kicsit karcos volt, de ugyanaz.
– Miért védted Petit? – kérdeztem halkan. – Miért vállaltad, hogy inkább hazudsz nekem?
Márk megfogta a kezem.
– Mert a gyász épp elég nehéz volt neked anélkül is, hogy csalódtál volna benne. Azt akartam, hogy a hős bátyádat gyászold, ne a tolvajt.
Visszahúztam a gyűrűt az ujjamra. Már nem csak a házasságunk jelképe volt, hanem a férjem hűségéé és a bátyám sötét titkáé is. Egy nehéz teher, amit ketten cipelünk tovább, de legalább az igazság tiszta fényében.