Tizenhárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre ne azon menjen a vita, melyik trafik kap újabb termékkört, vagy éppen milyen apró szabályt írnak át a Nemzeti Dohányboltok körül. A Tisza-kormány most az egész dohánykoncessziós rendszert vizsgálja át, Magyar Péter pedig ennél is tovább ment: az ő álláspontja szerint az egészet egyszerűen államosítani kellene. Ez még nem elfogadott kormánydöntés, és ezt fontos külön hangsúlyozni. Politikai értelemben viszont így is korszakváltó pillanat lehet, mert a 2013-ban létrehozott trafikvilág születése óta folyamatosan kísérték viták, „trafikmutyi”-vádak és a politikai összefonódásokkal kapcsolatos kérdések, amelyeket tizenhárom év alatt sem sikerült teljesen leválasztani róla.
Magyar Péter most tényleg nekiment a trafikbiznisznek
A miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón azt közölte, hogy a kabinet már az egyik első ülésén elrendelte a dohány- és kaszinókoncessziók felülvizsgálatát. Az ellenőrzés nemcsak a sarki Nemzeti Dohányboltokra terjed ki, hanem a nagykereskedelmi rendszerre is, valamint arra is, miként osztották ki korábban a koncessziós jogokat. Magyar szerint a nagy- és kiskereskedelmi szereplők között is lehetnek olyanok, akik megkérdőjelezhető módon jutottak ezekhez a jogosultságokhoz. Ez egyelőre a kormányfő politikai értékelése, nem pedig jogerős megállapítás bármely konkrét vállalkozás törvénysértéséről, de éppen ezért van szükség az átvilágításra.
„Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet”
Magyar aztán egy újságírói kérdésre gyakorlatilag teljesen elengedte a kéziféket. „Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet” – mondta a dohánykereskedelmi rendszerről, ennél világosabban pedig nehéz lenne megfogalmazni, hogy ő személy szerint merre vinné tovább az ügyet.
Ez azért nem egy átlagos kormányzati felülvizsgálat
A „felülvizsgáljuk” a politikában sokszor csak annyit jelent, hogy elkészül százötven oldalnyi jelentés, aztán minden megy tovább a maga útján. Most azonban a miniszterelnök már az eredmény megszületése előtt arról beszél, hogy szerinte az egész piac államosítása lenne az optimális megoldás. Ez arra utal, hogy itt nem valamilyen kozmetikai beavatkozás készül. Ha Magyar elképzelése akár csak részben megvalósul, a 2013-ban létrehozott dohánykereskedelmi modell alapjai is megváltozhatnak.
És bizony 2013-ról nehéz úgy beszélni, hogy ne jusson eszünkbe a „trafikmutyi”
A Nemzeti Dohányboltok rendszerét 2013-ban vezették be, amikor a dohánytermékek kiskereskedelmét állami monopóliummá tették, majd koncessziók formájában adták át az értékesítési jogot magánszereplőknek. Már az első pályázati eredményeket követően komoly politikai vita indult arról, kik és milyen kapcsolatokkal jutottak hozzá ezekhez a rendkívül értékes jogosultságokhoz. A „trafikmutyi” kifejezés gyakorlatilag önálló politikai fogalommá vált.
Sorra jelentek meg a történetek a Fideszhez közelinek tartott nyertesekről, a több jogosultságot egyszerre megszerző családi és üzleti körökről, miközben a régi trafikosok közül sokan elveszítették korábbi piacukat.
Nem az a probléma, hogy létezik Nemzeti Dohánybolt
Itt érdemes különválasztani két kérdést. A fiatalkorúak dohánytermékekhez való hozzáférésének korlátozása, az értékesítési pontok szabályozása és a dohánykereskedelem szigorú ellenőrzése önmagában teljesen legitim állami cél. A vita sokkal inkább arról szólt, hogy ki kapta meg az államtól azt a jogot, amellyel ezen a lezárt piacon pénzt lehet keresni. Ha pedig egy piacot maga az állam zár le, majd ő dönti el, ki léphet be, akkor az átlátható és tisztességes kiválasztás nem valamilyen extra igény, hanem a rendszer minimális feltétele.
Ha nincs valódi verseny, akkor legalább legyen kristálytiszta, ki nyer és miért
Egy normális gazdaságban egy bolt tulajdonosa alapvetően saját kockázatára vállalkozik: talál egy helyet, befektet, versenyez, majd vagy sikeres lesz, vagy nem. A koncessziós modellben viszont maga az állam mondja meg, ki kapja meg azt a különleges jogosultságot, amely nélkül ezen a területen nem lehet működni. Ez rendkívüli hatalom. Ha pedig ezeknek a jogosultságoknak a kiosztását akár csak megalapozottan is a politikai favoritizmus gyanúja lengi körül, az egész rendszer legitimitása sérül.
Most éppen ezt a 13 éves örökséget akarják szétszedni
Magyar Péter közlése szerint a kormány a koncessziók odaítélésének körülményeit is átvilágítja. Nem pusztán azt vizsgálják, hogy egy trafik ma rendben befizeti-e az adókat, hanem vissza akarnak menni oda, miként jutottak egyes szereplők magához az üzleti lehetőséghez. Ha ebből valóban nyilvános, dokumentált vizsgálat lesz, az önmagában is komoly változás. Tizenhárom év után végre nem politikai legendákból és egymásnak feszülő pártközleményekből kellene megítélni, hogyan működött ez a világ, hanem szerződésekből, döntési mechanizmusokból és pénzügyi adatokból.
A nagykereskedelem még nagyobb falat
A kis trafikok azért látszanak ennyire, mert szinte minden utcában ott vannak, de a valódi nagy pénz nem feltétlenül a pult mögött keletkezik. A dohány nagykereskedelmi rendszerének koncessziós szerkezete ezért legalább akkora jelentőségű, mint annak eldöntése, ki üzemeltet egy-egy Nemzeti Dohányboltot. A kormány ezt a területet is célba vette.
Magyar kifejezetten arról beszélt, hogy a nagykereskedelmi koncesszió odaítélésének folyamatát is átvilágítják, vagyis nem állnak meg a hálózat legalsó szintjén.
És itt kezd igazán érdekessé válni az államosítás gondolata
Magyar érvelésének középpontjában az áll, hogy szerinte olyan rendszer alakult ki, amelyben az államot illető bevétel egy része magánszereplőknél landolt. Az ő logikája ebből következik: ha az állam eleve monopóliumot hoz létre, miért engedné át annak kiemelkedő hasznát kiválasztott magánszereplőknek? Ez erős politikai érv, de az államosítás önmagában természetesen nem csodafegyver. Egy állami rendszer ugyanúgy lehet pazarló és rosszul vezetett, ezért a kérdés nemcsak az, hogy ki a tulajdonos, hanem az is, hogy milyen átlátható szabályok, ellenőrzés és számonkérhetőség mellett működik majd.
Ha már állami monopólium, legalább az állam és a társadalom profitáljon belőle
Ebben azonban nehéz nem látni Magyar gondolatmenetének logikáját. A dohánytermék nem egyszerű fogyasztási cikk: súlyos egészségügyi következményekkel jár, miközben az állam évente jelentős összegeket költ a dohányzás okozta betegségek kezelésére. A kormányfő ezért azt is mondta, hogy a jövedékiadó-bevételek jelentős részét szűrőprogramokra és gyógyászati kezelések bővítésére fordítaná. Ha már valaki dohányzik, akkor legalább az ebből származó állami bevétel nagyobb része kerüljön vissza azoknak az egészségügyi károknak a kezelésére, amelyeket maga a dohányzás okoz.
Ez már sokkal értelmesebb vita, mint hogy legyen-e még egy trafik a sarkon
A kérdésnek végre nem arról kellene szólnia, hogy ki kap egy jó forgalmú koncessziót húsz évre. Sokkal inkább arról, miként lehet úgy működtetni a dohánypiacot, hogy az állam egészségpolitikai céljai érvényesüljenek, a bevételek átláthatók legyenek, és senki ne politikai kapcsolatok révén jusson mesterségesen védett üzleti pozícióba. Ha ebből valóban ilyen rendszer születik, akkor 2026-ban nem egyszerűen újraosztják a trafiklapokat. Az asztal szabályait írhatják át.
A kis trafikosokat viszont nem lenne szabad bedarálni
Ebben Vitézy Dávid korábbi figyelmeztetése különösen fontos. Ma rengeteg Nemzeti Dohányboltot valóban családok és kisvállalkozók működtetnek, akiknek semmi közük nincs a 2013-as politikai vitákhoz, egyszerűen ebből tartják fenn magukat. Őket kollektíven „trafikmutyisnak” bélyegezni ugyanolyan igazságtalan lenne, mint annak idején egy tisztességes vállalkozót politikai kapcsolat nélkül kiszorítani a piacról. Egy valódi rendszerváltásnak éppen azt kellene bizonyítania, hogy nem új kedvenceket keres, hanem megszünteti a kedvencek rendszerét.
Ez lesz az egész átalakítás legnagyobb próbája
Ha a Tisza egyszerűen elveszi az összes koncessziót, majd új embereknek adja oda őket, akkor csupán szereplőcsere történik. Ha viszont átláthatóvá teszik a múltbeli döntéseket, megőrzik a tisztességes kisvállalkozók jogbiztonságát, és közben megszüntetik az indokolatlan extraprofitot termelő privilégiumokat, akkor valóban rendszerváltásról lehet beszélni. Magyar államosítási ötlete ezért csak akkor lesz több egy erős mondatnál, amikor előkerülnek a részletek. Mi lesz a jelenlegi szerződésekkel, milyen kártalanítási szabályok jönnek, hogyan működne az értékesítés, és ki felügyelné az új állami modellt?
A kaszinók következhetnek ugyanilyen logikával
A trafikok ráadásul csak az egyik oldalát jelentik a mostani történetnek. A kormány a kaszinókoncessziókat is felülvizsgálja, a kiosztás körülményeitől kezdve a szerződéses feltételek teljesítésén át a befizetési kötelezettségekig. Itt is hosszú távú és rendkívül értékes állami jogosultságokról van szó. A kormány álláspontja szerint ezért ugyanazt az alapvető kérdést kell feltenni: ezek a konstrukciók valóban a közérdeket szolgálták-e, vagy aránytalan előnyt biztosítottak meghatározott magánszereplőknek?
Az új világ ott kezdődik, hogy nincs érinthetetlen szerződés
Persze a kormány sem tépheti szét egyszerűen a számára kellemetlen szerződéseket. Jogállamban minden koncessziót a feltételei és a hatályos jog alapján kell megvizsgálni, és ahol jogszerű szerzett jog áll fenn, azt tiszteletben kell tartani. De az sem normális, ha egy hosszú távú állami koncesszió attól válik érinthetetlenné, hogy valaki egyszer már aláírta. Ha nem teljesítették a vállalásokat, ha jogsértés történt, vagy ha a szerződés lehetőséget ad a felmondásra, akkor az államnak kötelessége fellépni.
Magyar most politikailag nagyon magasra tette a lécet
„Én úgy, ahogy van, államosítanám az egészet” – egy ilyen mondat után már nehéz lesz egy apró paragrafusmódosítással lezárni az ügyet. A miniszterelnök saját maga teremtett olyan várakozást, amelynek a végén valami látványosan másnak kell állnia, mint ami 2013 óta működik. Ha két hét múlva annyi lesz az eredmény, hogy feláll még egy munkacsoport, az csalódás lesz. Ha viszont valóban hozzányúlnak a koncessziós nagyüzemhez, nyilvánosságra hozzák a problémákat, és új alapokra helyezik a rendszert, akkor ez a kormányváltás óta az egyik legnagyobb gazdasági-politikai rendszerváltó lépés lehet.
13 év után tényleg megnyílhat az a doboz, amelyhez eddig senki nem nyúlt hozzá
A trafikmodell 2013 óta túlélte a botrányokat, a politikai vádakat és a folyamatos kritikákat. Megszokott intézménnyé vált, és talán éppen ez volt a legnagyobb ereje: egy idő után már szinte senki nem kérdezte meg, miért éppen így működik. Magyar Péter most ezt a kérdést tette vissza az asztalra, méghozzá brutális egyszerűséggel: ha a rendszer nem a közérdeket szolgálja, akkor alakítsuk át az egészet. Hogy ebből államosítás, új koncessziós modell vagy valamilyen harmadik megoldás születik, azt még nem tudjuk, de a régi trafikvilág fennmaradása most először tűnik valóban bizonytalannak.
És talán ez a legfontosabb: ne új mutyi jöjjön a régi helyére
Egy tizenhárom éve vitatott rendszer felszámolását könnyű ünnepelni, de csak akkor lesz valódi előrelépés, ha utána nem ugyanaz következik más szereplőkkel. Nem Tisza-közeli trafikokra, nem új haveri koncessziókra és nem más színű kivételezettekre van szükség. Az igazi új világ az lenne, ahol az állami jogosultság nem politikai jutalom, a közpénz nem magánprivilégium, és minden egyes forintról meg lehet mondani, kinek, miért és milyen közérdek alapján jutott. Ha Magyar Péter ezt megcsinálja, akkor a „trafikmutyi” tizenhárom év után tényleg történelemmé válhat – és nem csak egy újabb választási szlogen marad belőle.