Magyar Pétert lehet kedvelni, lehet elutasítani, lehet vitatkozni a stílusával, és számtalan más kérdésben is lehet bírálni, mégis egyre nehezebb nem észrevenni valamit: az elszámoltatás kérdését szemmel láthatóan nem puszta kampányszlogennek szánta. Az elmúlt hetekben sorra kerülnek elő a korábbi állami szerződések, támogatások, banki megoldások és közpénzekhez kapcsolódó ügyletek, és minden jel arra mutat, hogy a miniszterelnök ezen a területen nem akar fékezni. Magyarországon évtizedek óta minden választás előtt ugyanaz a szó hangzik el: elszámoltatás. Aztán általában eltelt néhány hónap, jött néhány hangos sajtótájékoztató, pár feljelentés, majd az egész lassan eltűnt a politikai süllyesztőben. Most viszont mintha valami egészen más rajzolódna ki: egyszerre több fronton indulnak el tényleges lépések.
Ez már nem egyetlen látványos ügy
Ha csupán egyetlen vállalatnak kellene pénzt visszafizetnie, egyetlen támogatást vonnának vissza, vagy egyetlen régi szerződést vennének elő, arra könnyű lenne azt mondani: ez csak politikai kirakat. Most azonban egymás után bukkannak fel azok az esetek, amelyekben az új kormány korábbi állami döntéseket vizsgál felül. Előkerültek az Eximbank korábbi konstrukciói, a Mészáros Lőrinchez köthető cégek támogatásai, az autópálya-koncessziók, az MNB körüli ügyek, a Covid-beszerzések, valamint az alapítványokba kiszervezett közvagyon kérdése is. Ezek jogilag külön történetek, együtt azonban már egy jól felismerhető politikai mintát adnak ki.
A Duna Aszfalt ügye megmutatta, hogy a számok visszafelé is mozoghatnak
Talán a legszembeötlőbb eddigi példa a Duna Aszfalt afrikai projektjének finanszírozása. A cég jelezte, hogy lejárat előtt visszaváltja az EXIM és az MFB által jegyzett, összesen mintegy 126 milliárd forint értékű kötvényeket, méghozzá a kamatokkal együtt.
Ezzel párhuzamosan megszűnik a konstrukcióhoz kapcsolódó, mintegy 101 milliárd forintos állami készfizető kezesség kockázata is. Fontos azonban látni: a visszaváltás önkéntes pénzügyi döntés, nem büntetőjogi beismerés, mégis rendkívül erős politikai üzenete van annak, amikor egy átvilágítás és feljelentés után ekkora állami kitettség tűnik el.
Magyar pedig nem azt mondta, hogy köszönjük, az ügy lezárva
Éppen ez az a mozzanat, amely sokat elárul a jelenlegi irányról. Kapitány István egyértelművé tette, hogy a pénzügyi kockázat rendezése nem ad választ arra a kérdésre, miként jöhetett létre eredetileg ez a konstrukció, ezért a vizsgálatot nem tekintik lezártnak. Ez az elszámoltatásnak az a formája, amelyet sokan évtizedek óta hiányoltak Magyarországon. Nem elég azt mondani, hogy mostantól másként csinálják: azt is látni akarják, ki, milyen információk alapján és milyen állami érdek mentén hozta meg a korábbi döntéseket.
Mészáros Lőrinc cégeinél sem álltak meg az ajtóban
Az OPUS TITÁSZ ügyében már megszületett a döntés: az MFB az átláthatósági követelmények nem teljesítése miatt kizárta a társaságot egy uniós finanszírozású energetikai programból. Nem állították le emiatt a teljes rendszert, hanem a feltételeknek megfelelő szereplőkkel folytatták tovább a programot. A Gallicoop esetében pedig egy korábban már odaítélt támogatási döntést vontak vissza, amelyet a vállalat jogi úton kíván megtámadni. A két ügy természetesen nem ugyanaz, és a jogorvoslat lehetősége alapvető, de a politikai üzenet mindkettőben ugyanaz: egy korábbi támogatási döntés többé nem automatikusan érinthetetlen.
Ez az, amitől valószínűleg sokan idegesek lehetnek
Nem tudhatjuk, ki mitől tart, és ki hogyan alszik éjszaka, ezért „rettegést” tényként kijelenteni komolytalan lenne. Annyit azonban nyugodtan le lehet írni: akinek valóban van mit féltenie egy alapos állami átvilágítástól, annak a mostani politikai irány biztosan nem megnyugtató. A veszély ugyanis már nem pusztán az, hogy egy újság megír valamit, aztán három nap múlva jön a következő botrány. Az új rendszerben az ügyből lehet minisztériumi átvilágítás, támogatás-visszavonás, szerződés-felülvizsgálat, feljelentés, parlamenti vizsgálat vagy akár később vagyonvisszaszerzési eljárás is.
Magyar Péter már nyíltan üzent azoknak, akiknél szerinte közpénz landolt jogtalanul
A miniszterelnök nem rejti véka alá, mit akar. A korábbi rendszer kedvezményezettjeinek azt üzente, hogy aki olyan közpénzhez jutott, amely nem illette meg, annak még mindig van lehetősége önként rendezni a helyzetét. Ez természetesen politikai állítás, és azt, hogy konkrét esetben ki jutott jogtalanul pénzhez, nem a miniszterelnök Facebook-oldala, hanem a jogállami eljárások döntik el. De a politikai szándék ettől még teljesen egyértelmű: Magyar nem akar kompromisszumot kötni azért, hogy a kellemetlen múltbeli ügyek érintetlenek maradjanak.
Több mint húsz feljelentésről beszél a kormányfő
Magyar közlése szerint az új kormány eddig már több mint húsz súlyos ügyben tett feljelentést, és az ezekkel érintett összeget 1700 milliárd forint fölé teszi. Ez persze nem jelenti azt, hogy 1700 milliárd forintot bizonyítottan elloptak: a feljelentés gyanút jelent, amelyet a hatóságoknak kell kivizsgálniuk. A politikai súlyt azonban nehéz elvitatni. Ha egy kormány néhány hónap alatt ekkora mennyiségű régi ügyet továbbít a nyomozó szervekhez, az már nem egyszerű kommunikációs mellékszál, hanem kormányzati program.
És még fel sem állt teljes erővel a Vagyonvisszaszerzési Hivatal
Talán ez az egész történet legfontosabb eleme. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt éppen azért hozzák létre, hogy az elveszettnek vagy jogellenesen magánkézbe kerültnek tartott közvagyon feltárása ne alkalmi politikai akció legyen, hanem állandó intézményi feladat. Ha ezt megfelelő szakmai és jogállami garanciákkal sikerül működtetni, akkor Magyar olyan rendszert építhet fel, amely túléli az egyes sajtóbotrányokat. Többé nem egy miniszter jókedvén múlik, hogy elővesznek-e egy ügyet, hanem lesz külön apparátus, amelynek pontosan ez lesz a feladata.
Az MNB-nél is megnyílik egy újabb dosszié
Közben munkába áll a Magyar Nemzeti Bank korábbi működését vizsgáló parlamenti bizottság is. A balatonakarattyai, közel 20 milliárdos beruházástól az alapítványi pénzekig olyan kérdések kerülnek elő, amelyek éveken át jelen voltak a magyar nyilvánosságban, mégsem született rájuk végleges válasz. A parlamenti vizsgálóbizottság természetesen nem bíróság, és büntetőjogi felelősséget sem állapíthat meg. Viszont dokumentumokat kérhet be, döntéshozókat hallgathat meg, és politikai nyilvánosságot teremthet azoknak az ügyeknek, amelyek eddig könnyen elvesztek a céghálók és alapítványi konstrukciók útvesztőjében.
A Covid-beszerzésekhez is hozzányúltak
Orbán Anita külügyminiszter a minisztériumi átvilágítást követően feljelentést tett a Szijjártó Péter minisztersége idején lezajlott, mintegy 300 milliárd forintos Covid-beszerzések miatt. A vizsgálat során ráadásul nagy mennyiségű korábbi elektronikus dokumentumot sikerült visszaállítani. Itt is ugyanaz az elv érvényes: a feljelentés nem ítélet, az előző vezetés büntetőjogi felelősségét kizárólag a nyomozás, illetve szükség esetén a bíróság állapíthatja meg. Mégis ugyanaz a politikai jelenség figyelhető meg: az új vezetés nem azzal intézi el a múltat, hogy „régen volt, felejtsük el”, hanem visszanyúl a dokumentumokhoz.
Lehet Magyar Pétert nem szeretni – de ezt már nehéz véletlennek nevezni
Egy politikus személyisége szinte mindig megosztó lesz. Magyar Péter különösen az, mert gyors, konfrontatív, gyakran kifejezetten kemény, és láthatóan kevéssé érdekli, ha egy-egy gazdasági vagy politikai érdekcsoport megsértődik. Éppen ezért tűnik egyre hihetőbbnek, hogy ezen az ügyön tényleg végig akar menni. Nem azért, mert bárki előre garantálhatná, hogy minden elveszett forint visszakerül, hanem azért, mert a kormányzati gépezet egyre több részét állítják rá ugyanarra a célra.
Ez lehet Magyar Péter politikai örökségének egyik legfontosabb része
Egy miniszterelnököt végül nem az alapján ítélnek meg, hány erős Facebook-posztot írt, vagy hány látványos sajtótájékoztatót tartott. Az számít igazán, marad-e utána működő intézmény, visszaszerzett vagyon, átláthatóbb állam, valamint olyan szabályrendszer, amelyben ugyanazt többé nehezebb véghezvinni. Magyar számára ezért az igazi vizsga most következik. Ha az elszámoltatásból nem lesz politikai bosszú, ha minden ügyet bizonyítékok alapján visznek végig, és ha a visszaszerzett pénz valóban visszakerül a közösséghez, akkor ezt a korszakot nagyon nehéz lesz pusztán egy szokásos kormányváltásként leírni.
Ha törik, ha szakad – ez a kép kezd kialakulni róla
Nem lehet biztosan megjósolni egy többéves kormányzati program végét, de Magyar Péter eddigi lépéseiből egy dolog nagyon erősen kirajzolódik: nem akarja elengedni az elszámoltatást csak azért, mert az első ügyek kényelmetlenné vagy politikailag veszélyessé válnak. Inkább újabb és újabb dossziékat nyitnak meg. Talán éppen erre vártak közel négy évtizede azok a magyarok, akik belefáradtak abba, hogy minden korszak végén újra elhangzik: majd egyszer kiderül, hová lett a pénz. Magyar Péter most azt ígéri, hogy ez az „egyszer” elérkezett, és az első hónapok alapján valóban úgy viselkedik, mint aki addig nem akar megállni, amíg a lehető legtöbb kérdésre választ nem kapnak.
Ez még tényleg csak a kezdet
A nagy kérdés már nem az, hogy lesz-e elszámoltatási kísérlet, mert az láthatóan már elindult. Inkább az, mekkorára nő, milyen eredményeket hoz, és képes lesz-e a magyar állam következetesen visszaszerezni azt, amiről törvényes eljárásban bebizonyosodik, hogy nem maradhatott volna magánkézben. Ha igen, akkor Magyar Péter nem csupán egy újabb miniszterelnök lesz azok sorában, akik elszámoltatást ígértek. Ő lehet az, aki végre elérte, hogy a közpénzekkel kapcsolatos régi kérdés ne így hangozzon: „ki fogja ezt valaha kivizsgálni?”, hanem inkább így: „melyik ügy kerül elő legközelebb?”