Talán a csütörtöki Tisza Szigetek-találkozó egyik leginkább emberi pillanata akkor következett be, amikor már mindenki úgy gondolta, hogy Magyar Péter lezárta a beszédét. A miniszterelnök hosszan szólt a Margitszigeten összegyűlt emberekhez, és amikor már tényleg a búcsúzás hangulata lengte be a rendezvényt, hirtelen újra a beszédkönyvéhez nyúlt. „Ja, elfelejtettem felolvasni” – mondta, mire a közönség egy pillanatra szinte dermedten figyelt. A jelenet azért működött ennyire jól, mert minden jelenlévő pontosan értette, mi történik. Nagy volt a meleg, a beszéd nem tartozott a rövid programok közé, a résztvevők pedig már hosszú ideje álltak és figyeltek. Amikor Magyar ismét a papírjai felé fordult, néhány másodpercig könnyen úgy tűnhetett, hogy most jön egy újabb fejezet.
„Ja, elfelejtettem felolvasni”
Magyar Péter szemmel láthatóan rögtön észrevette, hogyan reagál a közönség. Nem is hagyta sokáig bizonytalanságban az embereket, hanem viccesen jelezte, hogy nincs ok aggodalomra: nem kezdődik elölről a beszéd, és nem következik még egy hosszú blokk sem. Ekkor a tömeg már hangosan nevetett. Többen egymás felé fordultak, összesúgtak, a korábbi rövid riadalom pedig pillanatok alatt közös tréfává alakult. Magyar maga is érezte, hogy a saját hosszú beszédéből sikerült poént csinálnia.
Pedig a tömeg végig kitartott a melegben
A történethez hozzátartozik, hogy Magyar köszöntője a szokásosnál sem volt rövid. A nyári hőség ellenére azonban sokan végig állva hallgatták, és egészen a beszéd utolsó percéig figyelték a miniszterelnököt. Ettől vált különösen erőssé az a néhány másodperc, amikor már mindenki fejben elkönyvelte, hogy megérkezett a zárómondat.
Az ilyen helyzeteket egyébként rendkívül nehéz előre megrendezni. A közönség reakciója azért hatott természetesen, mert nem kellett külön magyarázni a poént: Magyar felkapta az újabb lapot, az emberek ránéztek, és nagyjából egyszerre gondolhatták ugyanazt. A miniszterelnök pedig pontosan kiolvasta ezt az arcokról.
Szerencsére tényleg csak egy rövid rész maradt ki
A nagy riadalmat gyorsan követte a megnyugtatás: kiderült, hogy Magyar valóban csupán egy rövidebb részt hagyott ki. Arról beszélt volna még, hogy augusztus végén induló országjárása során mely településeket tervezi felkeresni a következő időszakban. Nem új politikai fejezet kezdődött, nem jött még egy félórás programismertető, és nem következett egy teljesen új beszéd sem. Néhány perc alatt pótolta a kimaradt részt, majd ezúttal valóban lezárta a mondandóját.
Magyar tudott nevetni saját magán
A jelenet azért is volt figyelemre méltó, mert a politikai szereplők humora a színpadon gyakran egészen másképp működik. Elhangzik egy előre megírt vicc, jön egy gondosan időzített szünet, a közönség pedig pontosan tudja, hogy itt most nevetni kell. Ez azonban nem ilyen pillanat volt. Magyar lényegében saját magát állította a poén középpontjába. Tudta, hogy hosszú beszédet mondott, érzékelte, hogy a hallgatóság már a befejezést várja, majd egy újabb papírral a kezében ráerősített a helyzetre. Az önirónia ezúttal sokkal hatásosabbnak bizonyult, mint bármilyen előre megírt vicc.
Ez a közvetlenség lett Magyar egyik legerősebb politikai eszköze
Magyar Péter politikai felemelkedésének egyik sajátossága kezdettől az volt, hogy rengeteg időt töltött közvetlenül az emberek között. Az országjárások során nem csupán beszédeket mondott, hanem hosszasan fotózkodott, beszélgetett, kérdéseket hallgatott meg, és sokszor spontán reagált arra, amit a tömegből mondtak neki. A csütörtöki margitszigeti eseményen miniszterelnökként is több ilyen helyzet alakult ki. A beszéd után például besétált a résztvevők közé, ahol pillanatok alatt körbevették közös fotóért és néhány szóért. A biztonsági emberek próbálták követni őt a tömegben, Magyar pedig többször is jelezte nekik, hogy engedjék közelebb hozzá az embereket.
Az országjárás sem tűnik el a miniszterelnökséggel
A beszéd végén felolvasott lista azért sem mellékes, mert Magyar láthatóan miniszterelnökként sem akar lemondani az országjárásról. Ez a politikai forma két éven át szinte összenőtt vele, most pedig augusztus végétől ismét településről településre indul. Kormányfőként mindez sokkal nehezebb logisztikai feladat, mint ellenzéki politikusként. A biztonsági protokoll, a kormányzati programok és a nemzetközi kötelezettségek jóval kötöttebb napirendet jelentenek, Magyar azonban ezzel a bejelentéssel egyértelművé tette, hogy a személyes találkozásokat továbbra is meg akarja őrizni.
Az a bizonyos utolsó lap így még fontos is lett
Elsőre tehát úgy tűnhetett, hogy csupán véletlenül maradt ki egy papír a beszédből. Valójában ezen szerepelt az egyik következő nagy politikai programja: az új országjárás állomásainak felsorolása. A rövid hiba így egyszerre vált poénná és programbejelentéssé. A közönség reakciója azonban valószínűleg még tovább megmarad, mint maga a lista. Az ilyen nagyrendezvényeken ugyanis sokszor nem a huszonötödik szakpolitikai mondat marad meg az emberekben, hanem azok a pillanatok, amikor hirtelen eltűnik a távolság a színpad és a nézőtér között.
Egy másodpercnyi csendből lett a délután egyik legjobb poénja
A jelenet alapja rendkívül egyszerű volt: Magyar Péter mintha befejezte volna a beszédet, majd újra a papírjaihoz nyúlt. A közönség elhallgatott, egy pillanatra tanácstalanság ült az arcokra, aztán jött a mondat, a megnyugtatás és vele együtt a nevetés. Nem világpolitikai fejlemény, nem kormányzati döntés és nem történelmi súlyú bejelentés történt. Mégis könnyen lehet, hogy a Margitszigetről hazafelé sokan ezt idézték fel először egymásnak.
„Ja, elfelejtettem felolvasni.”
„Ja, elfelejtettem felolvasni.”
Aki ott állt a melegben a hosszú beszéd végéig, annak ehhez valószínűleg külön magyarázat sem kellett. Magyar Péter végül valóban csak néhány települést olvasott fel. A tömeg fellélegezhetett – aztán nevetett még egyet.