– Nem vagy gazdag, Marika – mondta halkan. – Csak erős. Én mindig azt hittem, a pénz tesz boldoggá, azért voltam dühös. De most látom, hogy ugyanazokkal a gondokkal küzdesz, mint én.
Kivett a tárcájából egy kis pénzt. „Ez nem sok, de a villanyra elég. Segítek.”
Abban a pillanatban leomlott a fal köztünk. Nem a pénz számított, hanem az, hogy meglátta bennem az embert, nem csak a „gazdag rokon”-t. Az irigységet a részvét mosta el.
