– Tessék, Józsi! – mondtam. – Mivel ez a te kerted, és te vagy a nagylelkű gazda, itt az ideje a őszi ásásnak. A barátaid biztos szívesen várnak, amíg felásod az egészet, ha már a termést elvitték. Én addig pihenek.
Leültem a padra egy pohár vízzel. A haverok kínosan feszengtek, majd eloldalogtak üres kézzel. A férjem ott maradt a kapával a kezében, és kénytelen volt végre dolgozni is a kertben, amivel dicsekedett.
