Skip to content

Húsgolyókat készített, majd reszelt zöldségeket tett a tepsibe, káprázatos mi lett belőle!

Hozzávalók:

  • 500 g darált hús amelyet sózunk, borsozunk,
  • 1 kg burgonya,
  • 200-300 g koktélparadicsom,
  • 2 db tojás,
  • 1 db nagyobb hagyma,
  • 1 db répa,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 3 evőkanál gríz,
  • 5 evőkanál majonéz,
  • 1 kiskanál kurkuma,
  • 2 kiskanál mustár,
  • só,
  • bors ízlés szerint,
  • egy kisebb köteg zöld kapor,
  • olaj.

Elkészítés:

Dinszteljük meg kevés olajban a kockára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a lereszelt répát és a kurkumát, majd hagyjuk kihűlni a megdinsztelt zöldségeket. A burgonyát tisztítsuk meg és reszeljük le.

Majd keverjük össze a majonézzel, a mustárral, a tojással, a grízzel, sózzuk, borsozzuk és tegyük bele az apróra vágott zöld kaprot is. A burgonyás alapba tegyük bele a megdinsztelt zöldségeket és kavarjuk jól össze.

A darált húst fűszerezzük és nedves kézzel formázzunk fasírt golyókat belőle.

Egy mélyebb tepsit kenjünk ki olajjal majd tegyük bele a burgonyás alapot szép egyenletesen elsimítva.

Nyomkodjuk meg a tetejét és helyezzük rá a fasírtot és a koktél paradicsomot.

Tegyük előmelegített sütőbe és 180 fokon süssük addig ameddig a hozzávalók megpuhulnak és a teteje szépen megpirul, ha elkészült melegen tálaljuk, jó étvágyat!

Loading